Vizual technika
Fiókom
0 Kedvencek
+36 30 640 9278

Fiókom

Regisztráció

VISSZAVÁSÁRLÁS /ELÁLLÁS

A termék átvételétől és a szolgáltatás igénybevételére vonatkozó szerződés megkötésének napjától számított 14 naptári napon belül élhetünk elállási jogunkkal. Az általános szabályok szerint a 14 napos határidőbe a termék átvételének, illetve szolgáltatás esetén a szerződéskötés napja nem számít bele.
 

Amint azonban eldöntöttük, hogy nincsen szükségünk a termékre, ezt követően már ne használjuk, óvjuk meg állagát, hogy minél jobb állapotban tudjuk azt a kereskedőnek visszajuttatni, ugyanis a termék tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges mértékű kipróbálást meghaladó használatból eredő értékcsökkenésért felelősséggel tartozunk az eladó felé, és azt meg kell térítenünk részére, kivéve, ha az eladó az erre vonatkozó kötelezettségünkről elmulasztotta tájékoztatni a fogyasztót.
 

Elállás esetén a fogyasztó köteles a terméket saját költségén visszajuttatni az eladó részére, kivéve, ha az eladó vállalta e költség viselését, az eladó pedig köteles haladéktalanul, de legkésőbb az elállásról való tudomásszerzéstől számított 14 napon belül a fogyasztó által kifizetett teljes összeget, ideértve a teljesítéssel összefüggésben felmerült költségeket is, visszatéríteni. Amennyiben azonban a fogyasztó kifejezetten a legkevésbé költséges szokásos fuvarozási módtól eltérő, drágább kiszállítási módot (pl: expressz kiszállítás) választ, a vállalkozás nem köteles visszatéríteni az ebből eredő többletköltséget.
 

Termék vásárlására irányuló szerződésnél a fogyasztó elállása esetében a vállalkozás mindaddig visszatarthatja a fogyasztónak visszatérítendő összeget, amíg a fogyasztó a terméket vissza nem szolgáltatta, vagy kétséget kizáróan nem igazolta a vállalkozás felé, hogy a terméket visszaküldte. Javasolt tehát a termék visszaküldését igazoló dokumentum másolatát haladéktalanul megküldeni a vállalkozás részére, annak érdekében, hogy a vállalkozás minél gyorsabban intézkedjen a termékért fizetett összeg visszatérítéséről.

Copyright © 2024

Developed by: Okkwebmedia